Retro Player
Winamp
Kövess minket Facebook-on is!

2012-06-06 16:00

Jobbik: ne legyen kettős mérce a szoborrongálások esetében

A Jobbik felszólítja a kormányt és a rendőrséget, hogy függesszék fel a kettős mérce alkalmazását a szoborrongálások elbírálásakor. Erről Szilágyi György beszélt szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.

###

A jobbikos politikus emlékeztetett rá, hogy Dániel Péter ügyvéd május 16-án hajnalban vörös festékkel leöntötte a néhány nappal korábban a Somogy megyei Kerekiben felavatott életnagyságú Horthy Miklós-szobrot, amelynek nyakába "Tömeggyilkos, háborús bűnös" feliratú táblát akasztott.

Ezt követően május 25-én különböző uszító, mocskolódó feliratokat festettek a Duna-parti mártíremlékműre, a szintén XIII. kerületi, Pozsonyi úti zsidóemlékműre és az V. kerületi, Szabadság téri szovjet emlékműre.    Szilágyi György hangsúlyozta: az esetek rendőrségi kezelésében "lényeges különbségek vannak", szerinte a rendőrség kettős mércét alkalmazott.

A budapesti rongálások esetében ugyanis a rendőrség gyorsan megtalálta az állítólagos elkövetőket, házkutatást tartottak, majd előzetes letartóztatásba helyezték az egyik gyanúsítottat.

A jobbikos politikus hangsúlyozta: Dániel Péter esetében ugyanakkor sem házkutatás nem történt, sem előzetes letartóztatásba nem helyezték és egyelőre gyanúsítás sincs. Sőt a képviselő egy fényképet is bemutatott, amelyen egy rendőrségi autó áll Dániel Péter szentendrei háza előtt. A Jobbik szerint közpénzen védik a Horthy-szobor megrongálóját.

Szilágyi György szerint ez azért is furcsa, mert május 16-án ő maga tett feljelentést az ügyészségnél Dániel Péter ellen, aki egy közösségi oldalon fotókkal bizonyította, hogy ő rongálta meg a kereki szobrot.

A Jobbik követeli, hogy a rendőrség ne alkalmazzon kettős mércét és Dániel Péter esetében is ugyanúgy járjanak el, mint a másik esetekben - mondta Szilágyi György.

Forrás:MTI

 



További hasonló híreink

2016-07-15 09:14

Mérgezett teával állt volna bosszút volt barátnőjén egy férfi Miskolcon

2016-07-15 09:04

Terrortámadás Nizzában - rengeteg halott

2016-07-14 16:56

Lezuhant egy kisgép Szlovéniában, nincsenek túlélők

2016-07-14 16:23

Óvatosságra inti az olimpiára készülőket a külügy

2016-07-14 16:11

Lázár János szerint kifejezetten veszélyes az EB új javaslata a betelepítés kapcsán

2016-07-14 16:09

Vihar - A fővárosban főleg kidőlt fák, leszakadt ágak okoztak gondot

2016-07-14 15:41

Törvénykezési szünet a Nyíregyházi Törvényszéken

2016-07-14 15:39

Alkotóműhely hátrányos helyzetű gyermekeknek a berkeszi IOKK-ban

2016-07-14 14:14

Nem sikerült megugrania az olimpiai szintet Bakosi Péternek

2016-07-14 14:11

Elrajtolt a sóstói strandfoci

2016-07-14 13:16

Fidesz: megújult az út Nagykálló és Újfehértó között

2016-07-14 12:39

A Megyei Közgyűlés elnöke: 2020-ra jelentősen faraghat hátrányából megyénk

2016-07-14 10:28

Betiltották a Pokémon Go-t több helyszínen

2016-07-14 10:21

Megkezdődött az ebösszeírás Nyíregyházán

2016-07-14 10:15

Autóbusz-beszerzési bizottságunk van

2016-07-14 10:07

Theresa May a brit miniszterelnök

2016-07-13 17:00

Energetikai audit szolgáltatást indít a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

2016-07-13 16:57

Októberben folytatódik a Sukoró-ügy

2016-07-13 16:20

Ítéletidő tombolt Ausztria több tartományában

2016-07-13 16:18

Befejezte miniszterelnöki tevékenységét David Cameron

2016-07-13 14:26

A Jobbik Ifjúsági Tagozata: a szervezet felmérést készít arról, elégedettek-e a Felső-Szabolcsi Kórházzal

2016-07-13 14:13

LMP: a párt ötpontos akciótervet készített a munkaerőhiány megszüntetésére

2016-07-13 12:45

KELET Takarék Sport- és Egészség nap az Olimpia jegyében

2016-07-13 12:34

NyírVV Nonprofit Kft.: Újéletfa-liget program, idén is

2016-07-13 11:49

Szobrot állítanak Bud Spencernek Kazincbarcikán

2016-07-13 11:46

Biztonságosak voltak a Nébih által vizsgált gyermek reggelizőkészletek

2016-07-13 11:43

Felfüggeszti a szolgáltatást Budapesten az Uber

2016-07-13 11:41

Befejezi a dohányfeldolgozást az ULT Magyarország Zrt. nyíregyházi üzeme

2016-07-13 11:31

Szakértő: mind több gyereket is érint a 2-es típusú cukorbetegség

2016-07-13 11:21

Erős viharok jöhetnek este

2016-07-13 11:01

Már varrónőt sem találni az országban

2016-07-13 10:50

Sértik az orvosi titoktartást az új törzskartonok?

2016-07-13 10:27

Örökbeadó nap az Állategészségügyi telepen

2016-07-13 10:17

Brexit - Szakértő: a tárgyalások korszaka következik

2016-07-13 10:11

NGM: gyermekotthonok fejlesztését támogató uniós pályázat jelent meg

2016-07-13 10:09

NAV: augusztus végéig tart a nyári ellenőrzéssorozat

2016-07-13 10:03

Kékszalag - Erős szélre figyelmeztetnek a szervezők

2016-07-13 09:28

KSH: 9,2 százalékkal nőtt az ipari termelés májusban

2016-07-12 17:05

A kormány új gyülekezési törvényt készít elő

2016-07-12 16:24

Elenyésző a rossz minőségű gyermekülések száma

2016-07-12 16:22

Romániában is megjelent a zikaláz

2016-07-12 16:03

A szülészeti ellátás korszerűsítésére tesz javaslatokat a Népesedési Kerekasztal

2016-07-12 16:01

Quaestor - Megkezdődött a vád ismertetése

2016-07-12 13:22

Nyíregyházán rendezik meg a 49. eszperantó tanárok nemzetközi konferenciáját

2016-07-12 12:56

Nyíregyháza-Sóstó: foci a homokban, sárkányok a vízen

2016-07-12 12:11

2020-tól nem csak az érettségi, a középfokú nyelvvizsga megléte is kötelező lesz a felsőoktatási felvételihez

2016-07-12 12:05

Tüzet oltott a Dombrádi Rendőrőrs parancsnoka

2016-07-12 11:00

A magyar görögdinnye külföldön is népszerű

2016-07-12 10:58

NFM: több mint 3500-an pályáztak az észak-magyarországi régióban hűtőgépcserére

2016-07-12 10:53

Szijjártó: kutatásra-fejlesztésre kell alapozni a magyar gazdaság növekedését

2016-07-12 10:49

Két napszemüveg nem felelt meg az előírásoknak a fogyasztóvédelmi hatóság szerint

2016-07-12 10:44

Milliós adóbevétel csigából és gombából

2016-07-12 10:23

Bakondi: 10 ezren vesznek részt a magyar határ őrzésében

2016-07-12 10:21

Szétkapkodták a hűtőcserés pénzt a Dél-Alföldön

2016-07-11 16:13

Szurovcsák Ivett: „minden fejben dől el!”

2016-07-11 15:55

Eszméletlen lányokat találtak a Balaton Soundon

2016-07-11 15:22

Szerdán ismét kevesebbért tankolhatunk

2016-07-11 15:17

Baleset történt az M3-as autópályán Nagykállónál, többen megsérültek

2016-07-11 12:23

Tourist Police-os diákok „szolgálnak” Nyíregyháza-Sóstón

2016-07-11 11:29

PET Kupa: több tonna hulladéktól szabadították meg a Tiszát

2016-07-11 11:14

A jegybank visszaállította az OTT-ONE részvények tőzsdei kereskedését

2016-07-11 11:01

Trendforduló: kevesebb a német turista, de több jön a környező országokból

2016-07-11 10:45

Helyzetbe hozta a nőket a gyed extra

2016-07-11 10:27

Nyíregyházi herbálkereskedők ellen emelt vádat az ügyészség

2016-07-11 10:22

MNB: ősszel újra emelkedhetnek az árak

2016-07-11 10:13

Orbán Viktor az Európai Bizottságot hibáztatja a kontinenst sújtó válság miatt

2016-07-10 16:18

A jövő hét közepétől lehűlésre kell készülni

2016-07-10 16:11

Duda és Iohannis: egy lengyel századot Romániába, egy román századot pedig Lengyelországba irányítanak

2016-07-10 09:48

Hajdu Szabolcs filmje kapta a fődíjat Karlovy Varyban

2016-07-10 09:47

Mabisz: nyáron rendkívül gyakoriak a gyerekbalesetek

2016-07-10 09:42

EURO-2016 - Rendkívüli biztonsági készültség a döntő estéjén Párizsban

2016-07-09 17:18

Budapest rendezi 2020-ban a vizes Európa-bajnokságo

2016-07-09 17:17

Felújítják a kisvárdai vasútállomást

2016-07-09 17:15

Wimbledon - Serena Williams nyerte a női döntőt

2016-07-09 10:09

Újabb két régióban kezdődik a hűtőgépcsere a jövő héten

2016-07-09 10:04

Változik az egészségügyi ellátás finanszírozása augusztustól

2016-07-08 17:32

A jövő év közepén indul az országos vastagbélszűrő program

2016-07-08 17:10

Magyarország jól teljesít a védelmi költségek terén

2016-07-08 17:08

Torlódásra számíthatunk a déli határokon

2016-07-08 13:41

Megyeszerte folyamatosan ellenőriz a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

Részegen akartak felszállni a pilóták (2016-08-29 10:21)

Merkel: a kvótákban nincs egyetértés Prága és Berlin között (2016-08-25 17:10)

247 halott Olaszországban (2016-08-25 11:21)

Paprikaspray a drogériák polcain (2016-08-24 11:02)

Olaszországi földrengés - Nehezen megközelíthetők a földrengés sújtotta települések, további áldozatok (2016-08-24 10:32)

Fukusimánál halászott tengeri élelmiszert csempésztek Kínába két éven át (2016-08-23 12:15)

Halálos tengeri baleseteket okozott a viharos időjárás Nagy-Britanniában (2016-08-21 15:40)

Rio 2016 - Ötödik a férfi vízilabda-válogatott (2016-08-21 08:36)

Rio 2016 - Megvédte címét a női kajaknégyes, Kozák triplázott (2016-08-20 17:36)

Az Egyesült Államok nem vesz többé igénybe magánbörtönöket (2016-08-20 09:19)

Autóba rejtett pokolgép robbant Kelet-Törökországban, több halott és sok sérült (2016-08-18 12:51)

Kaliforniában nem lohadnak az erdőtüzek (2016-08-18 12:24)

Rio 2016 - Az első tíz nap legsikeresebb magyarjait köszöntötték (2016-08-16 11:55)

Brexit - Csökkent a brit munkáltatók létszámbővítési kedve a Brexit miatt (2016-08-15 14:53)

Hatodszor támadták orosz nehézbombázók az IÁ objektumait Szíriában (2016-08-14 15:09)