Retro Player
Winamp
Kövess minket Facebook-on is!

2012-08-11 11:00

Románia: tervben a kisebb adók, elérhetőbb élelmiszerárak

Az áfa csökkentése az élelmiszerek esetében közvetlen módon szolgálná a fogyasztók érdekeit, mivel az adócsökkentéssel a boltokban is egyenes arányú árcsökkenés lesz tapasztalható – állítja a Romániai Nagykereskedők Egyesülete (AMRCR).

###

„A romániai fogyasztóknak szükségük van arra, hogy az élelmiszerek esetében a hozzáadott értékadót 24 százalékról 9 százalékra csökkentsék. Véleményünk szerint ez az intézkedés hozzájárul az adócsalás csökkentéséhez, a helyi termelők bátorításához és a fogyasztást is biztosan ösztönözni fogja" – nyilatkozta Delia Nica, az AMRCR alelnöke az egyesület által kiadott sajtóközleményben.

AMRCR alelnöke kifejtette: az európai országok nagy része alacsonyabban adóztatja az alapélelmiszereket, Nagy Britanniában egyáltalán nincs ilyen adó , Csehországban ez 14 százalék.

A közép-európai és kelet-európai országok is alacsonyabb áfát fizettetnek. Lengyelországban 5 százalékos az áruforgalmi adó, Bulgáriában 9 százalékos, Szlovéniában pedig 8,5 százalékos.

Kormányfői ígéretek

Victor Ponta kormányfő szerdán kijelentette: ősszel, a jövő évi állami költségvetés tervezetének kidolgozásakor tárgyalnak az áfa- és a kisjövedelmek adószintjének esetleges csökkentéséről a nemzetközi pénzügyi intézményekkel.

A kormányfő júliusban közölte: a jövő évi költségvetés-tervezetben már 9 százalékos áfa fog szerepelni az alapélelmiszerek esetében.

Forrás: kitekinto.hu



További hasonló híreink

2016-01-20 08:44

Vandálok rongáltak éjszaka Nyíregyházán

2016-01-16 09:47

Sterilen tartható éjjeliszekrények beszerzését vállalta az Alapítvány a Rákos Gyermekekért alapítvány

2016-01-13 13:45

MSZP: finomításra szorulnak a kormány család- és lakástámogatásra vonatkozó intézkedései

2016-01-13 13:40

Baleset szemtanúját keresi a rendőrség

2016-01-13 13:31

Már a Nagykállói Járás is a szabad vállalkozási zóna része

2016-01-13 13:24

A kormány részletes tájékoztatást küldött a bankoknak

2016-01-13 13:22

Isztambuli robbantás: három oroszt állampolgárt vettek őrizetbe

2016-01-13 13:20

Februárban kezdődhet a nyomozás a halálfurgonról

2016-01-13 13:16

Január 18-ig kell jelentkeznie az Astrásoknak

2016-01-13 13:13

15 ezren maradhatnak áram nélkül

2016-01-13 13:08

Benyújthatóak a pályázatok a prototípusfejlesztésre és forgalombahozatalra

2016-01-13 13:01

Vasutasok: Ha nincs bérmegállapodás, sztrájk lesz

2016-01-13 12:50

ÁNTSZ: még érdemes beadatni az influenza elleni védőoltást

2016-01-13 12:25

Szegény Malacka - ismét Nemzetközi Böllérverseny lesz Napkoron

2016-01-13 10:35

Száz éves a nyíregyházi Vasutas Művelődési Ház épülete

2016-01-13 09:23

Határon átnyúló együttműködés az oktatásban

2016-01-13 09:07

Kutyáit uszította az érkerti facsemetékre egy férfi Nyíregyházán

2016-01-13 09:02

A doni áttörésre emlékeztek

2016-01-12 17:14

Az alaptörvényben kell szabályozni a terrorveszélyhelyzetet a kormány szerint

2016-01-12 17:02

2016 is a migráció éve lesz Európában

2016-01-12 16:36

Belvízvédelmi készültség a Hamvas-Sárréten

2016-01-12 16:27

Külföldiek is vannak az isztambuli robbanás sebesültjei között, magyarokról nincs információ

2016-01-12 15:28

Kábítószer és új pszichoaktív anyag

2016-01-12 14:28

Öngyilkos merénylő robbantott Isztambulban

2016-01-12 14:25

75 ember fagyott meg Magyarországon január 10-ig

2016-01-12 14:21

A termékbemutatókra vonatkozó új szabályok betartását is ellenőrzi a fogyasztóvédelmi hatóság

2016-01-12 14:14

MNB: végrehajtható az Astra Biztosító felszámolása

2016-01-12 14:11

Sertéságazati áfacsökkentés: már mutatkoznak az eredmények

2016-01-12 14:08

NFM: az elérhető támogatás felére már kiírták a KEOP-pályázatokat

2016-01-12 14:03

Vérellátó: növelni kell a véradók számát

2016-01-12 14:01

Egyre többen jelentik fel az otthoni illegális üzleteket

2016-01-12 13:59

A doni áttörésre emlékeznek országszerte

2016-01-12 13:53

Már 21 fürdő szerzett minősítő védjegyet

2016-01-12 13:06

Cigarettafogás Fülesden

2016-01-12 09:05

Jászberény ellen lép pályára pénteken a Fatum-Nyíregyháza

2016-01-11 16:16

Migránsokat dobtak vízbe az emberkereskedők

2016-01-11 16:14

Átadták az első elektronikus személyi igazolványt

2016-01-11 16:03

Csökken a benzin és a gázolaj ára szerdától

2016-01-11 15:52

Fidesz: a nők védelmében folytatódik a betelepítési kvóta elleni aláírásgyűjtés

2016-01-11 14:15

Nyíregyházi sportinfók első kézből

2016-01-11 13:27

Naponta 150 hamis útlevelet találnak a migránsoknál Macedóniában

2016-01-11 13:23

Lakásépítési boomra számít a szakértő

2016-01-11 13:19

NFM: lezárult a KEOP-támogatások kifizetése

2016-01-11 13:13

Átadták az első elektronikus személyi igazolványt

2016-01-11 13:13

Egy „X” és más semmi – a NAV-val is elkészíttethetjük bevallásunkat

2016-01-11 13:10

Népszerű a megyei matrica

2016-01-11 13:07

Elhunyt David Bowie

2016-01-11 13:02

Évente tíz állatkínzó kerül börtönbe

2016-01-11 12:57

Nőtt a megrendelés a készházakra, de kevés a szerelő

2016-01-11 12:52

Nem szükséges a sorozáson alapuló sorkatonai szolgálat visszaállítása

2016-01-11 12:48

Ötödével nőtt a gázfogyasztás

2016-01-11 12:45

Tavasszal bővülhet a csok

2016-01-11 12:41

Január 16.: központi írásbeli felvételit írnak a diákok

2016-01-11 12:36

Nem kell matrica a rendszámra

2016-01-11 12:32

Kábítószerterjesztőt fogtak el Nyírbogdányban

2016-01-11 12:18

MÁK: sikerült rendezni a bérekkel kapcsolatos panaszokat

2016-01-11 10:56

Fél évszázada indult a távhőszolgáltatás Nyíregyházán

2016-01-11 09:33

Meglátszódott a hideg a gázfogyasztáson

2016-01-11 09:01

A Hónap műhelye lehet a Nyíregyházi Polgári Lövész Egyesület

2016-01-11 08:44

A Saul fia kapta a legjobb idegen nyelvű filmnek járó díjat - Nyíregyházán is moziműsoron van!

2016-01-11 08:32

Ismeretterjesztő előadássorozatot indított a denevérekről a Móricz Zsigmond Könyvtár

2016-01-10 14:19

Ferenc pápa gyerekeket keresztelt meg a Sixtus-kápolnában

2016-01-10 14:16

Megindult a forgalom a beregsurányi határállomáson

2016-01-10 08:22

Polgármestert és képviselőket választanak Magyarszentmiklóson

2016-01-10 08:21

Los Angelesben örök nyugalomra helyezték Lemmyt, a Motörhead frontemberét

2016-01-09 14:26

Budapesten lép fel két sikerdarabjával a nyíregyházi színház

2016-01-09 14:22

Márciusban nyitják meg a Nyíregyházi Állatpark új létesítményét

2016-01-09 14:15

Fogyasztóvédelem: leginkább a ruházati és a műszaki cikkekkel van problémája az interneten vásárlóknak

2016-01-09 09:24

Turistacsalogató telefonokat helyeztek el Brüsszelben

2016-01-09 09:21

Magyar Nemzet - Kutatás készül az élelmiszer pazarlásról

2016-01-08 16:13

Ösztöndíjat hirdet a Miniszterelnökség fogyatékkal élő hallgatóknak

2016-01-08 16:11

Január végéig lehet a bevallási nyilatkozatot választani

2016-01-08 16:08

Már minden településen van áram az országban

2016-01-08 16:06

Nyilvános bocsánatkérést várnak Shane Tusuptól, Hosszú Katinka edzőjétől

2016-01-08 15:50

Szabolcs Kupa Nemzetközi Fodrász, Kozmetikus, Műkörömdíszítő- és építő szakmai verseny Nyíregyházán

2016-01-08 14:47

Együttműködési megállapodást kötött a versenyhivatal a közlekedési hatósággal

2016-01-08 14:40

Tovább csökken a cégek száma

2016-01-08 14:30

Nébih: tilos kutyát tartósan kikötve tartani január 1-jétől

2016-01-08 14:26

A felnőttképzés további felülvizsgálatát javasolja az agrárgazdasági kamara

2016-01-08 14:18

Felújított buszokkal erősítette flottáját az Észak-magyarországi Közlekedési Központ

Müncheni konferencia - Steinmeier: nincs új hidegháború (2016-02-13 15:38)

Görögország három hónapot kap a határ megerősítésére (2016-02-12 16:52)

Angela Merkel szerint csak önkéntes alapon történhet menekültek átvétele Törökországtól (2016-02-12 16:17)

Mégis találtak kapcsolatot a zikaláz és a kisfejűség között (2016-02-11 15:55)

Újabb iskolabusz-baleset Franciaországban, többen meghaltak (2016-02-11 15:31)

Tajvani földrengés - Félszáz fölött a halottak száma, megmenekült egy kiskutya (2016-02-11 13:38)

Az EB felszólította a tagállamokat a menedékkérők áttelepítésének felgyorsítására (2016-02-10 17:29)

Emberi hiba okozhatta a bajorországi vonatbalesetet (2016-02-10 11:13)

Átadták Ljubljanának az Európa Zöld Fővárosa 2016 címet (2016-02-09 16:13)

Vonatbaleset Bajorországban - Egyelőre nincs hír magyar érintettről (2016-02-09 16:06)

Vonatbaleset Bajorországban, többen meghaltak (2016-02-09 15:28)

Újabb migránsok fulladtak az Égei-tengerbe (2016-02-08 16:16)

Új szereposztás a Ferrarinál (2016-02-08 14:49)

Tajvani földrengés - Keresik a túlélőket, sokan vannak még a romok alatt (2016-02-07 08:19)

Halálos áldozatai is vannak a tajvani földrengésnek (2016-02-06 09:34)