Olyan sok turista látogatott Nyíregyházára tavaly, hogy könnyíteni kell a magánszálláshelyek létrehozását. Petneházy Attila, a leginkább érintett városrész, vagyis Sóstó választókerületi képviselője a Megyei Sajtószolgálatnak elmondta: a könnyítés nem egyik pillanatról a másikra, hanem - az érintett felek egyeztetése révén -, lépésenként valósulna meg.
Egy önkormányzati rendelet áprilisban már megteremtette a lehetőséget, szó van arról, hogy az építményadót a szolgáltatást nyújtó helyiségekre korlátoznák, valamint lakossági fórumot is tartottak a témában – foglalta össze röviden Petneházy Attila, hogy milyen intézkedésekre van szükség annak érdekében, hogy könnyebb legyen növelni a magánszállások számát.
Ahhoz, hogy mindenki részt vehessen a folyamatban, az érintetteknek nemrégen lakossági fórumot szerveztek. Kb. 40-en voltak, akik aláírták azt a szándéknyilatkozatot – amit dr. Kovács Ferenc, polgármester is szorgalmazott -, hogy társaságba tömörülnek. Petneházy Attila szerint ez egyrészt azért is fontos, hogy jobban tudják érdekeiket érvényesíteni, másrészt egy pályázati...